⚡ Elutasítja Ukrajna és Európa Donald Trump legújabb béketervét - Magyarország már nyíltan egykori szövetségesei ellen, és orosz érdekek mentén politizál
🔘 Európai és ukrán tisztviselők is elutasították Donald Trump amerikai elnök legújabb, Moszkvának kedvező, egyoldalú békemegállapodásra vonatkozó 28 pontos javaslatát. Ezen kívül arra is felhívták a figyelmet a nemzetközi közvélemény előtt, hogy az Oroszországnak való engedmény, csak arra ösztönzi Putyint, hogy legközelebb a NATO-t támadja meg.
Az amerikai elképzelés lényege, hogy azt követeli Ukrajnától, adjon fel önként olyan területeket, amelyeket, rengeteg véráldozat árán, több mint három éve védenek, csökkentse felére katonai állományát, fogadja vissza Oroszországot a globális intézményi hálózatba, miközben Washington még a béktervezetének előkészítéséből is kizárta nemcsak Ukrajnát, de Kijiv szövetségesét, az Európai Uniót is.
A 28 pontos "béketerv" esetleges elfogadásának következménye röviden összefoglalható: a ma ismert független, szuverén Ukrajna megszűnik és Európa készülhet egy Oroszországgal szembeni közvetlen háborúra. Nyilvánvaló az is, hogy sem az ukránok, sem az európaiak nem akarják ezt a fejleményt, ezért legitim, választott képviselőinktől jogosan várhattuk el, hogy azonnal visszautasítják a trumpi lázálmokat. (Kivéve Magyarországot, amely már csak névlegesen az EU tagja, és Oroszország oldalán harcol Ukrajna ellen.)
Az amerikai Wall Street Journal információi szerint az EU vezetői a napokban bemutatják Ukrajna számára sokkal kedvezőbb béketervüket.
Az európai béketerv egyébként már ma összefoglalható két pontban:
1. megerősíteni Ukrajnát
2. meggyengíteni Oroszországot
🔘 Kaja Kallas, az Európai Unió “külügyminisztere” 2025. november 20-án adott “doorstep” interjújában Brüsszelben tette helyre diplomatikus nyelven a terrorállam Oroszországot és az amerikai “békejavaslatot”.
“Meg kell értenünk, hogy ebben a háborúban egy agresszor és egy áldozat van. Az orosz oldalról nem hallottunk semmilyen engedményről. Ha Oroszország valóban akarna békét, már egy ideje beleegyezett volna egy feltétel nélküli tűzszünetbe, de a valóságban ismét a civilek elleni bombatámadások hajtottak végre,” jelentette ki Kallas, és hozzátette:
“az orosz célpontok 93 százaléka polgári infrastruktúra ellen irányult: iskolák, kórházak, lakóházak, hogy minél több embert öljenek meg és minél nagyobb szenvedést okozzanak.”
Kallas szerint Európa mindig támogatott Ukrajnában egy igazságos, átfogó és tartós békére irányuló törekvést. De ahhoz, hogy minden elképzelés működni tudjon, szükség lesz az ukránokra és az európaiakra is.
🔘 Időközben, 2025. november 21-én, péntek délután megszólalt a Kreml hű magyar pincsikutyája is, Szijjártó Péter. Az orosz vazallus Magyarország "külügyminisztere" felszólította Brüsszelt, hogy ne ássa alá az amerikai béketervet.
A magyar áruló pozíció ma már nyilvánvaló. Ha valaki a szankciók feloldásáért és Oroszország "reintegrációjáért" lobbizik, az nem béketerv és diplomácia, hanem az igazságszolgáltatás megakadályozása és az agresszor jutalmazása, valamint egy diplomáciai köntösbe takart kapituláció az agresszor előtt, Orbán Balázs módjára.
Egy ma élő fideszes szavazó pedig magyarázattal tartozik magának és ismerőseinek, hogyan képes egy népirtó terrorállamot és azok magyarországi vazallusait (Fidesz+Mi Hazánk) támogatni, amelynek győzelme nemcsak geopolitikai veszélybe sodorja Magyarországot, de gazdaságilag is teljesen tönkreteszi.
🔥 CSK-kommentár:
Ahányszor is ismétli meg Szijjártó azt a pofátlan hazugságát, hogy Európa Ukrajna támogatásával „meghosszabbítja a háborút” annyiszor fogom leírni az ellenérveimet és álláspontomat.
Szijjártó szembeköpi az érveléstechnikai alapismereteket és nyilvánvalóan szándékosan, saját politikai állításaik alátámasztása érdekében, kilép a valóság mezejéből és felcseréli az okot és a következményt.
Ukrajna nem azért harcol, mert Európa finanszírozza; Európa azért finanszírozza Ukrajnát, mert Oroszország úgy döntött, hogy megszálló, imperialista háborút indít Ukrajna ellen. Vagyis, az európai támogatás leállítása nem a békét hozná el, hanem Ukrajna orosz megszállását.
Ebből pedig az is következik, hogy a valódi veszély Európára nézve nem Ukrajna támogatása, hanem az a politika, ami az önfeladást (appeasement) békének hazudja. Ha pedig ez az önfeladó politika győzedelmeskedne, az egyben az európai béke és biztonság végét is jelenti, ahogy ma ismerjük. Ukrajna honvédő háborúja tehát ezért egzisztenciális küzdelem Európa számára is. Orbán Viktor maffiaállama pedig tisztán és egyértelműen Európa ellensége oldalán áll.
Oké Kém, de mi várható a következő hónapokban?
A háború 2025-2026-os téli szakasza kritikus lesz Ukrajna számára. Azért, mert Oroszország a fronton továbbra sem éri el az általa kívánt szükséges eredményt. Falvakat, mezőket foglal el, és nem tud érdemi áttörést végrehajtani. Katonai céljai közé ezért sajnos az ukrán civil lakosság terrorizálása is tartozik, amellyel nyomást szeretne gyakorolni az ukrán politikai és katonaik vezetésre, hogy adják fel a háborút, és adják meg magukat, Orbán Balázs módjára, Oroszország előtt.
Ami pedig a legújabb amerikai úgynevezett béketervet illeti: a javaslat nyilvánvalóan elfogadhatatlan Ukrajna és Európa számára és az egész történet nem több mint az amerikai médiának és az amerikai választók felé bemutatott belpolitikai show-műsor. A háborús felek pozíciói változatlanok: Oroszország nem hagyja abba katonai agresszióját, a megtámadott áldozat, Ukrajna pedig európai szövetségesei segítségével folytatja honvédelmi, védekező hadműveleteit.
Ahhoz, hogy a felek egyáltalán tárgyalóasztal mellé üljenek a háború menetében érdemi eltolódásnak kell bekövetkezni egyik vagy másik háborús fél kárára. Éppen ezért az olvasó figyelmét arra hívom fel, hogy az orosz-ukrán háború 3 nagy frontvonalát figyelje, ahol a háború alakulását döntően befolyásolható változás történhet, és ami elvezethet, hogy a felek tűzszüneti megállapodást kössenek:
Az ukrajnai frontszakasz, ahol a két háborús fél fegyveres összecsapásokat hajt végre
Az oroszországi frontszakasz, ahol az ukrán fél rakétacsapásokkal próbálja gyengíteni az orosz potenciált
Az európai frontszakasz, ahol az orosz fél hibrid és szabotázsakciókkal próbálja gyengíteni az európai egység potenciálját
Vagyis: amíg e 3 frontszakasz valamelyikén nincs áttörés, addig az ilyen ún. “béketárgyalásokról” szóló híreket nyugodtan engedjék el a fülük mellett, mivel nem nekünk szólnak. A 28 pontos “béketerv” jelen esetben az Epstein-botrányban csapásokat kapó Trump-adminisztráció ellenkampánya a “béketeremtő Trump” elnök imázsának megerősítésére, szavazói megtartása érdekében.
SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY: Arról pedig, hogy még Donald Trump pozíciója sem fehér és fekte, és hogy pontosan milyen kettős játékot játszik Donald Trump a nyugati világ védelme éredekében, arról hamarosan megjelenő Substack cikkemben írok hosszabban.
---------------------------------------------------------------
Az újságírás munka. Ha nem akarsz fizetni, ne panaszkodj.
Támogatásával minden nap segíti a Csehszlovák Kém projektet.
Kezdje havi 8 euró előfizetéssel és hozzáfér a Substack oldal teljes tartalmához:
csehszlovakkem.substack…
Ha tetszik a munkám, meghívhatsz egy sörre is, vagy vásárolj tagságit a Buy me a Coffee oldal zárt tartalmához is:
Stay updated and see ya soon!